Frankie Fischer

Elza tudta, hogy ez az ő napja. Péntek van, és az egész hétvégét anyjával töltheti az ügyeletesszobában. Elképzelte, ahogy betakarózik az anyaszagú világoskék kardigánba, és összebújva együtt fejtik a keresztrejtvényt. Szaporán szedte kopogós lakkcipőjében a lábát, hogy minél hamarabb kezdődjön a ,csak mi ketten’ hétvége. Beszaladt a pici, hűvös, kórházszagú előtérbe, és visszhangzó léptekkel rohant… Tovább »

Mindenki retteg az őrülettől. Rettegünk attól, hogy elvesztjük a kontrollt. Mert látjuk az őrületet, de nem értjük. Látjuk, de nem látunk mögé. Az őrület igazi létjogosultsága abban rejlik, hogy szabaddá tesz a világ rabságában. Ledönt olyan falakat, melyeket mi magunk építettünk. Hogyan? Amikor túl sok lesz a fal, lelkünk lázad, szublimálja őket. Hirtelen kitágul a… Tovább »

A várost átszelő folyó és a gazdagok paradicsoma között, volt egy színesre sikeredett életterület. A széles és forgalmas, villamosos körút. Kellemesen hűvös mellékutcákkal, megmásított történelemmel, galambokkal és vénlányokkal. Trafikokkal, mozival, cukrászdával, templommal, zeneiskolával és játszótérrel. Innen nyílt a poros, pesti bérházak árnyékában, a világ leghuzatosabb mellékutcája is. Egy vanília és citromszagú kicsi csodaboltban árult mézeskalácsot… Tovább »

A kicsi lány olyan volt, mint egy felfújt gumikesztyű. ,Vadiúj’, két éves testét teljes egészében befedte a babaháj. Imádott enni, és anyja imádta etetni. Első lépéseit is egy szendvicskockának köszönhette, amit nyitott szájradarral tett meg, a színes, illatos élelem irányába. Nagyon hatékonyan evett, és ez meg is látszott rajta. Fogai között elhelyezkedő percnyi szünetek résein… Tovább »

Hangos kiabálástól zengett az ovi utcája. Egy anya és egy óvónő veszekedett. Az anya frusztrált volt és hisztis, az óvodai alkalmazott pedig mindenhatónak képzelte magát. Mióta az orvosok és ügyvédek is felfedezték, hogy az óvodában korosztályban vegyes csoportok vannak, minden újgazdag idejártatta a gyerekét. Ezzel az ovi nívója is emelkedett. Meg a csoportpénz. És az… Tovább »

Dolgozatomat az ételfüggőségről, azon belül a kakaó és só függőségről írom. A saját függőségeimről. A kakaófüggőség óvodás korom környékén kezdődött, amikor hozzászoktatott Nagymamám a reggelihez járó, mindennapi kakaóhoz (este pedig az imához). Annak oka, hogy miért kaptam minden reggel kakaót, úgy vélem, az volt, hogy nem volt alkalma az élet viszontagságai miatt ilyen luxuscikkekkel megajándékozni… Tovább »

Mindenért bocsánatot kér. Azért is, mert él. Azt gondolja, hogy annyi hibája, van, hogy nem érdemli meg a minden embert megillető tiszteletet. A feltétel nélküli szeretetet meg pláne. Nem ismeri azt a szót, hogy nem. Ha viszont véletlenül kiszalad a száján, magyarázkodni kezd, mert fingja sincs arról, hogy ez a legőszintébb szó a világon. Amit… Tovább »

Jelmondata: ahol nevelni lehet, ott kell is. Bárkit, bárhol, bármikor. Bárhogy. A (jó) cél szentesíti az eszközt… A férfi könnyen megtanítható némi hisztivel, szexmegvonással, óvatos zsarolással az ideális életvitelre, viselkedésre, és minden élethez fontos dologra. Többek között arra, hogy ne piszkálja a nőt, aki jelen életének összes pillanatát boldoggá teszi. Egyszerű idomítással – averzív kondicionálással… Tovább »

“Úrinő nem cipel, nem fizet és nem lepődik meg.” Az úrinő kemény, hideg… és forró. Erős… és gyenge. Mégis kemény, mint a háromnapos bakaszar. Az úrinő félelmetes… riasztó… érinthetetlen… és semmiképp sem tárgy. Ő az, aki tele szájjal nem beszél. Sem étkezés, sem szex közben. Mindkét esetben használ szalvétát, nehogy majszos legyen a szája széle,… Tovább »

  A vevőt kereső Áruként tekint magára, király a csomagolás – szerinte. A nők többsége szerint meg nem, de értékeljük, hogy legalább próbálkozott 🙂 Nem is tudom, melyik az elkeserítőbb, ugyanakkor nevetségesebb: amikor valaki luxusáruként tekint magára, vagy amikor leértékelt áruként próbálja már első körben eladni magát, a “bocsánat, hogy élek” lelkülettel. És akkor most… Tovább »