(Stepfordi feleségek)
Amikor már benne vagyunk a kapcsolatban évek óta, valahogy maguktól kezdenek bonyolódni a dolgok, az élet. Öregszünk, nem vagyunk már ropogós húsúak és agyúak, nem vagyunk trendik, nem tűnünk akkora kihívásnak érzelmileg és szexuálisan, mint eddig, és sokkal, de sokkal több megoldandó feladatunk van. Ezt felmérjük, önbecsülésünk kicsit megkopik, és mi magyarázatokat, válaszokat szeretnénk… végső soron, biztosítékot magunknak arra vonatkozólag, hogy élethosszig szerethetők vagyunk. Ennek során, előbb-utóbb mindenkinek az arcába csapódik egy nagyon veszélyes, pusztító közhely:
ha megkap tőlünk mindent a másik, soha nem megy félre, nem csal meg.
De hogyan adhatnánk újra oda fiatalságunk mosolyát és testét, amikor az már elmúlt, de férjünk arra vágyik?
Hogyan adhatnánk több időt, felhőtlen boldogságot férjünknek a munka, háztartás és gyereknevelés, az élet által ránk rótt terhek közepette?
És még sorolhatnám a korlátozó tényezőket, melyekből egyértelműen látszik, hogy bármennyire is szeretnénk magunk, a férjünk, a családunk érdekében mindent megadni, ez lehetetlen. Felvetődik egy fontos kérdés is: ha képesek lennénk megadni mindent, amire férjünk vágyik, azzal valóban tudnánk-e befolyásolni férjünk pillanatnyi döntését?
Hát… nem.
Ugyanis az, az ő döntése, és azt ő hozza, így, az ő felelőssége, és van, sokszor van olyan élethelyzet – szinte mindig -, amiben nincs ráhatásunk a másik ember döntésére. Akkor sincs, ha az a mi életünket remegteti meg, alapjaiban.
…és el is értünk a lényeghez: ez a „közhely”, semmi más, mint a megcsalás felelősségének az áthárítása, a megcsaltra.
Egy igen jól hangzó, hazugságon alapuló és hazug logikai kapcsolat, amit az emberek nagy része csont nélkül, gondolkozás nélkül be is nyal. Annak ellenére, hogy tudjuk, biztosan tudjuk, hogy nem kaphatunk meg mindent, nem adhatunk meg mindent, főleg nem azonnal, vagy olyan formában, minőségben és mennyiségben, ahogyan arra vágyunk, vágyik a másik.
Tudjuk, mert felnőttek vagyunk, és megtapasztaltuk életünk folyamán számtalanszor.
Ahogy azt is tudjuk, hogy sokszor, még saját valós(!) igényeinkkel sem vagyunk tisztában, pedig, elvileg, ismerjük önmagunkat. Ebből következik, hogy a társunkat sem ismerhetjük eléggé, tehát, nem tudhatjuk biztosan és pontosan az igényeit, azok eredőjét. Nem vagyunk gondolat-, és érzésolvasók, és valószínűleg, ő maga sincs tisztában, sok esetben azzal, hogy mi a valós(!) igénye, azaz, a kimondott igényeinek az alapja.
…és, nem mellesleg, ez a közhely, egy nagyon durva megfelelési kényszerbe sodorja a megcsaltat, hisz azt gondolhatja, hogy saját viselkedésének drasztikus megváltoztatásával, konkrétan az önmegtagadással és irreális elvárásnak is megfelelve, ráhatása van a másik döntéseire. Ez nagy csapda, és hosszabb távon egészség- és lélekromboló, mert porba löki az önértékelést. Lerombolt lélekkel és testtel pedig, igen kevés az esély arra, hogy egészséges, boldog életet élj, ahogy lelki erőforrásod sem lesz arra, hogy helyrehozd magadat, a házasságodat.
A hűség döntés. A te döntésed. Tehát, a te felelősséged. A férjed hűsége pedig az ő döntése, és az ő felelőssége.
Az ember döntéseit nagy részben a neveltetés határozza meg. Erik Berne így fogalmazza meg: “A szülői hatás lelkiismeret formájában befolyásolja viselkedésünket.”
Meghatározza az erkölcs, amit gyerekkorunkban szívunk magunkba a családunkból, és később, felnőttként az erkölcs tudatos fejlesztése. Az erkölcsi fejlődés az életünkben folyamatos, gyarapodik, finomodik.
Meghatározza továbbá az élethosszig tartó önnevelés is, amit a nők szeretnek művelni, ösztönösen is, míg a férfiak nem annyira. A férfiak inkább matériában, pénzben, anyagiakban gondolkoznak. (Hozzátenném a nők önfejlesztéséhez: a „sufni tunning” életmód tanácsadók nagy igazságai tévutak – mind az -, az önneveléshez nem árt a szakirodalom, adott esetben a szakember.)
Sok minden hat ránk, alakítja döntéseink által az életünket, így a hűséget is, tehát, be kell látnunk, hogy ez a közhely egy vaskos hülyeség, mely azért jött létre, hogy ne kelljen felvállalni a hűtlenség következményeit, a felelősségét annak, aki csal, és, hogy azt se kelljen felvállalni, hogy tettem elítélhető, és „rossz”-nak is minősíthetnek mások.
Azért jött létre, hogy a naiv nő gondolkozás nélkül megbocsásson az “élelmes” férfinak, méghozzá úgy, hogy a férfi a naiv nőt megfelelési kényszerbe tolja, és továbbra is csalhassa, a felelősségvállalás kényszere nélkül.
Fontos tudni azért azt is, hogy rossz ember nincs. Csak rossz cselekedet. Így, nem minden hűtlenségért jár fejvesztés 🙂 Elég csak a problémát megoldani, nem kell elpusztítani a “gazdatestet” 🙂
Az ember életének minőségét meghatározzák a cselekedetei, de az ember maga, nem azonos a cselekedetével, annak minőségével.
Van esélyed, mindenkinek van esélye arra, hogy jóvá tegye a rosszat, és újból jóként definiálva magát, jóra törekedve éljen tovább.
Tanulva saját esendőségéből.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: