Amikor megfogalmazzuk magunkban azt, hogy milyen társra vágyunk, valójában olyan paraméterek szerint rakjuk össze „kívánságlistánkat”, amely paraméterek szerint könnyű lesz majd a másikhoz hűségesnek lenni. Hisz kedvünkre való tulajdonságokat szedünk össze a listára.
…de azon tulajdonságok, amik kihívások, amihez önfejlesztés kell, már nem kerülnek rá a listára…
Nem szerencsés az olyan tulajdonságlista, ami azért születik és “vésődik kőbe”, mert nem bízunk magunkban, nincs bennünk hit arra vonatkozólag, hogy olyan emberhez is képesek vagyunk hűségesek lenni, akihez nehéz annak lenni.
Egy szó, mint száz, olyan embert szeretnénk magunk mellett tudni egy életen keresztül, akihez képesek vagyunk hűek lenni, és aki hozzánk is képes hűséges lenni. A hűség adja az érzelmi biztonság alapját, ami minden más tevékenységünknek, így sikereinknek, az élet problémáival való megküzdésnek is az alapja.
Ily módon, a hűség megkönnyíti saját életünket, a családunk életét, az utódok életét. Kevés plusz, felesleges bonyodalommal bíró életre törekszünk, és ez így van jól!
A hűség egyetemes érték, egy fennkölt dolog, az emberek pedig úgy nyilatkoznak erről, hogy aki nem hűséges, az rossz ember. Ki akarja magát rossz emberként meghatározni? Senki. Tehát, hűségesnek kell(!) maradni, és igyekszünk ezt a kihívást magunk számára megkönnyíteni azzal, hogy olyan embert választunk, akihez – úgy gondoljuk – biztos hűségesek tudunk maradni. Így, továbbra is jó emberként tudunk magunkra tekinteni. Egyúttal, igyekszünk olyan embert magunk mellé választani, aki ugyanígy gondolkozik: hűségben.
Van egy rossz hírem: hiába gondoljuk azt előzetes ítéletünk alapján, hogy könnyű lesz valakihez hűségesnek maradni, vagy azt, hogy hozzánk könnyű hűségesnek lenni. A hűség sosem könnyű, mert az élet nehéz, és mindenki, minden változik. Ahogy mi magunk is.
Valamennyire mindenkinek más az igénye, így a kívánalomlista is mindenkinél más. Elemeit az értékrendünk határozza meg. Van, akinek a külső a fontos, mert szerinte a testi szenvedély tartja össze a kapcsolatot, van, akinek az ész a fontos, mert szerinte a kapcsolat a meggondoltságon, az észen múlik, és sorolhatnám még a tulajdonságokat és miérteket, napestig.
A hűség viszont, ha kapcsolatról gondolkozunk, mindenkinek ott szerepel a listáján, méghozzá az alapelvárások között. Vajon miért?
A válasz egyszerű: mert mindenkinek szüksége van legalább egy olyan emberre, akinek ő a legfontosabb, és aki nekünk a legfontosabb. Ez bizony önátadással jár, ami nem megy másképp, csak hűséggel a lelkünkben. A „másik embernek én vagyok a legfontosabb” kívánalma elemi vágy, az embert életben tartó igény. Amit nem helyettesít a szülőség, gyermekünk szeretete – mert annak is más a minősége, ahogy minden szeretet-formának.
Ha társunk kifelé kacsintgat, azt szélsőségesen – gyerekként, regresszióba vonulva – éljük meg, mert az a kényszerképzet társul hozzá – sok esetben joggal -, hogy lecserélhetők, pótolhatók vagyunk. Tehát, csepp vagyok a tengerben, nem vagyok érték, és a többi, és a többi. Az, hogy „valakinek én vagyok a legfontosabb”, az önértékelésünket tartja egyensúlyban, a feltételek nélküli szeretet tudatát adja meg. (Gyerekként a szüleinknek voltunk a legfontosabbak, és egyben feltétel nélkül szerettek minket.)
Azt pedig tudjuk, hogy az egészséges, boldog élethez a helyes önértékelés, önbecsülés elengedhetetlen, hiszen, iszapról elrugaszkodni nem lehet. Az élhető élethez szeretet, biztonság kell – egy szerető, biztonságot nyújtó személytől.
Ismerjük a mondást: száz nem számít, csak egy számít 🙂 Nem véletlen van ez a mondás…
A hűség fogalmát szélsőségesen beszűkítjük a testi hűség fogalmára, ami hiba. Azért helytelen, mert a testi hűség csupán egy végpont, valami sokkal nagyobb horderejű problémának a végső következménye. Ily módon, a hűség nem kizárólagosan a testiségre vonatkozik. Az igazi hűség, a hűség valódi alapja, a lelki hűség.
Ami gondolatiság és gondolat, elhatározás, elköteleződés. Így válik a testiséggel kapcsolatos döntéssé a lelki hűség.
A hűség, ugyanakkor maga a hit: előbb-utóbb mindenkihez nehéz hűségesnek maradni. Amikor pedig elérünk, a társunk elér erre a pontra, akkor már csak a magunkba és a másikba vetett hit az, ami biztosíthatja a hűséget. Reménykedünk abban, hogy ha testileg el is tévedt valaki, azt lelki hűsége hazahozza, megbánásra és kapcsolati korrekcióra készteti. Az életben tartó reményhez rengeteg érzelmi – és más fontos – erőforrás kell. És nem, nem hagyható ki a reménykedés: remény nélkül nincs jövő. Tényleg nincs.
Minden megcsalt, akármekkora is a haragja, nagyon sokáig reménykedik ott legbelül abban, hogy a kapcsolat helyrehozható.
És minden csaló, akármekkora oka és indoka volt a félrelépésre, nagyon sokáig reménykedik abban, hogy visszafogadják.
Több nőtől hallottam, hogy nem akar tudni arról, hogy a férje megcsalja-e. Én pedig értem, hogy miért mondják ezt.
Azért, mert ha nem tud róla, az azt jelenti, hogy a férjnek, annak ellenére, hogy félrelép, ugyanúgy ő, a feleség a legfontosabb, ugyanúgy törődik vele, az igényeivel, ahogy eddig, és fókuszában is ő, a feleség van, ahogy eddig. Ami arról biztosítja a feleséget, hogy ezután is így lesz, és a család, mint a mindenkinek biztonságot adó rendszer, működik, működni fog ezután is. Ebből következik, hogy bár most hibázott valaki, azt helyre lehet hozni… közösen.
A hűség, egyértelműen lelki hűséget jelent. A testi hűtlenség csak tünet.
Nem elhanyagolható, de egyértelműen csak tünet. Nem pedig a probléma forrása.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: