Azt mondják, bárki lehet bántalmazó… hát nem. Nem azonos a nőverés, bántalmazás fogalma azzal, amikor „elcsattan egy pofon”. Mindkettő maximálisan elítélendő, de a nőverésnek, bántalmazásnak hosszú felvezetése van: a lelki terror. Ami először a nő önbecsülését támadja… de erről majd később…
Szóval, kiből lesz bántalmazó:
- Például azokból, akik gyerekként ebben nőttek fel… anyjukat, lánytestvérüket, nagymamájukat verte, alázta, verbálisan bántalmazta a férfi. Azokból, akik azt látták, hogy a nőt nem kell tisztelni, a nő csupán tartozéka az életnek. Ezt a példát tanulták meg kisgyermekként. A jó konfliktuskezelés az ilyen férfi számára sci-fi, mert a konfliktusban ezt a gyermekkorban bevésődött mintát kapja elő a férfi, lelke bűvészkalapjából.
- Például, a rossz szocio-kulturális háttérből érkezőkből. Ez nem csak a szegényekre jellemző! A nem megfelelő, a nem szeretetteljesen tanító környezetben nevelkedett emberek érzelmi intelligenciája alacsony. Így nincsenek tisztában olyan fogalmakkal, hogy emberi méltóság tiszteletben tartása – neki az erő, a győzelemmel végződő harc a tisztelet. Azaz, az ilyen gyermek nem tudja jól szeretni, sem szüleit, sem barátait, sem házastársát, sem a gyerekét. Nem feltétlenül bántja a bántalmazó férfi a gyermekét, de nem szereti jól, mert olyan mintát vés be gyermekébe, ami annak sorsát determinálttá teszi… és nem jó irányba. A szeretés nem elég! Jól kell tudni szeretni! Ez pedig csak EQ-val, érzelmi intelligenciával megy.
- Jellemzően bántalmazó a pszichopátiás személyiségzavarral, nárcisztikus személyiség zavarral, machiavellista életszemlélettel élő. A hiedelemmel ellentétben, ők igen műveltek, igen magas IQ-val rendelkeznek, többnyire diplomások vagy nagy karrierrel rendelkezők. Nekik nincs(!) betegségtudatuk, a diagnózis felállítása pedig csak önkéntes vizsgálat alapján lehetséges… hol a fenében van a társadalmi felelősségvállalás? Hány pszichológus, hány pszichiáter van az országban? Milyen minőségű alkalmassági vizsgálat van a rendőrségen, honvédségnél, tűzoltóságnál, stb.?!
- Például, akik önfejlesztésre képtelenek. Az önfejlesztés alapja az önismeret, az önreflexió (mit csináltam, miért csináltam, mit érzek). A nőverők nem ismerik magukat, hisz, ha ismernék, elborzadnának. A nőverők nem is akarják magukat megismerni. Jó ez így nekik, hisz minden konfliktusból “győztesen” kerülnek ki.
Megtörtént eset: két diplomás, rendvédelmi szervnél dolgozó bántalmazót harminc év fegyveres szolgálat után nyugdíjaztak, mert a család pszichológusi segítséget kért a munkahelytől, a folyamatos, első sorban lelki bántalmazás miatt. Nyugdíjazása után pedig ellátás nélkül hagyták… a család pedig magára lett hagyva a bántalmazóval… aki tombolt, hisz elvették munkáját, méltóságát… jól van ez így?
A bántalmazó szerepkör inkább férfiakra jellemző, mert:
- fizikálisan erősebb, mint a nő,
- nagyobb a hatalom, a munkakörrel járó státusz, a kapcsolati háló, ezáltal a társadalmi megbecsültség is… és a megfélemlítés eszköztárába is bekerül ezeknek az említése… arról nem is beszélve, hogy a hatalom, státusz megerősítése passzív-agresszív, vagy kifejezetten agresszív jellemvonást igényel. Fontos megemlíteni, hogy nem minden hatalommal, státusszal bíró férfi nőverő…
- a férfi, testi és lelki erőforrása a társadalmi viszonyokat tekintve is egyértelműen hatalom – mellyel amúgy, a családot kellene védenie, fenntartania,
- amint kiderül a nőverés, kéznél van a baráti támogatottság. Ismerjük a nótát: hülye az asszony, ugat, szart se csinál, stb… amely duma, valami félreértelmezett falkaszellem miatt, támogatásra talál a haveroknál. Ezzel pedig, a haverok egyből meg is erősítik a bántalmazó férfit abban, hogy jól teszi amit tesz… a pozitív megerősítés pedig még jobban beletolja a bántalmazót a bántalmazó szerepbe. “Minél nagyobb gyalázatot követ el ellened valaki, annál inkább téged tesz felelőssé tetteiért, mert mint önmagának, mint környezetének csak így tudja elfogadhatóvá tenni gátlástalan cselekedetét.”
…és egy kis gyöngyszem a nő tárgyiasításának módjáról… remélem, ezt gyermek sosem fogja látni…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: