Sok anya nem szeret mesét olvasni a gyerekének – be nem vallaná, de így van 🙂 Aztán, amikor rájön, hogy mekkorát hibázott, mert gyermeke hátránnyal indul nem csak szókincsben, hanem érzelmi érettségben is, kétségbe esik, hogy innentől minden el van rontva, itt már nem segíthet senki, csak a piócás ember 🙂 És hagyja az egészet úgy, ahogy van… hát pedig, van megoldás…
Miért nem olvasnak?
Egyszerű paraszti ésszel gyorsan rájöhetünk a megoldásra. A kötelező olvasmányok nagy része szomorú, drámai, depresszív. A gyerekek nagy részének ez nem tesz jót, hiszen az egyik fő probléma, hogy stresszesek, depressziósak, szoronganak – suli miatt, a kortársak miatt, a diszfunkcionális család miatt. Nem elenyésző jelenség ez, hanem mindennapos. A gyerekek ösztönösen kerülik a rossz hangulatú embereket, témákat, helyzeteket. És a nyomasztó tartalmú, szövegezésű könyveket is.
Aztán, az is nagy probléma, hogy ott van a „kötelező olvasmány” megnevezésben az a szó, hogy: kötelező. Ez a jelző csak súlyosbítja azt a szót, hogy „olvasmány”, melyben benne van az ,,olvas” szó, ami iskolai feladat, vagy ahhoz masszívan kapcsolódó. Pontosan tudják, hogy át akarunk nekik tolni “mindenféle elavult hülyeséget”…
…lehet, hogy kellene valami, ami nem kötelezettség, kényszer? Csak kérdem… 🙂
Miért kellene olvasniuk?
Igen, tudjuk: a szókincs bővülése miatt, és az agy „tornáztatása” miatt, bla-bla-bal… ám van más, legalább ennyire fontos érv is, az olvasás mellett.
Az olvasás a szocializáció egyik formája – amit egész életünkben folyamatosan művelünk, hogy életben maradhassunk. A könyvekben, a történetben megéli, átéli a kalandot teljes lélekkel, úgy, mintha a valóságban történne meg vele, ami azt jelenti, hogy fel is dolgozza a történteket, megoldási sémákat és megküzdési stratégiákat tanul. Ám eközben, és ez a lényeg(!), nincs fizikai veszélyben a gyerek. Csavargó, folyamatosan barátokkal lógó gyerekek problémája, mint szocializációra éhes gyermek? Meg van, mint probléma?
Miért nem jó erre – a szocializálódásra – a film?
Miért zseniális az Egri csillagok és a Pál utcai fiúk? Mert hősök vannak benne. A gyereknek mindig szüksége van legalább egy hősre – a szülein kívül -, egy pozitív végű történetre, és a győzelem elérésének egyik lehetséges – és lehetőleg jó – útvonalára.
Miért engedjük, hogy Marvel ,,hősei” diadalmaskodhassanak, és töltsék be ezt az űrt? Hiszen az más fantáziája, számos tévúttal, közhellyel, féligazsággal, olcsó erkölccsel, ideológiával, egy más felépítésű és másként működő társadalomból, melyekből „tanulva” boldogtalan lesz a gyerek felnőttként, ha aszerint él.
Milyen értéket kellene közvetíteni a gyereknek ehelyett? Mondjuk, az identitás fontosságát, a tiszta küzdelem, a jó helyen megélt bátorság értékét, amit az Egri csillagok ad.
A lojális barátság fontosságát, az érdekérvényesítés helyes(!) formáját, azt, hogy mivel lehet kiérdemelni a tiszteletet, amit a Pál utcai fiúk ad.
Mindkét könyv a győzelemről szól. A konkrét vagy morális győzelemről, és arról, hogy milyen út vezet odáig… mindkét könyv gondolkodásra késztet. Automatikusan, észrevétlenül. Tünete pedig a helyes viselkedés, a helyzetek helyes felismerése lesz… mi egyebet lehetne a felnőtt korhoz útravalóul adni a gyermekeinknek? 🙂
Ehelyett, a gyerek úgy üti le egy veszekedés után a székkel a vitapartnerét, mint Amerika Kapitánya az ő általa rossznak ítéltet a pajzsával – mert ezt tanulta… így kell megoldani a problémát. Gyorsan, hatásosan – csak épp ő kerül nem kis bajba, ha beszakad az a fej… és azt tanulja, hogy ne higgyünk abban, hogy az igazság előbb-utóbb győz, hanem azt, hogy az igazságot erővel kell kicsikarni, záros határidőn belül. Azt tanulja, hogy nincs szükség törvényre, szabályra, mert az ő igazságérzete, ő maga a törvény, szabály… és egyben annak betartatója is. Kell ez nekünk szülőként? Csak kérdem… 🙂
Mi lehet a megoldás?
Sok van… pedagógia módszerek, és egyéb megoldások… ezeket majd a szakemberek megoldják 🙂
Ám! A gyerek, főleg a kamasz gyerek, közösségi lény 🙂 mint mindenki más is – ahogy mi is.
A kicsi gyereknek a szülő a fontos, a kamasznak a kortárscsoport. Ez azt jelenti, hogy kicsikre szinte csak a szülő van olyan hatással, példával, ami megkedvelteti az olvasást. Igen, újfent a sokat emlegetett, esti meseolvasásról van szó…
A kamaszoknál más a helyzet… ott már marketing és kamaszbarát nézet kell, mert bizony, ők „falkában járnak”. Húzzák, vonják, tolják egymást, de leginkább tájékoztatják egymást a világ működéséről, saját tapasztalataik alapján. Nem hallgatnak rád, az anyára, hiszen te csak az anyja vagy… bezzeg a kebelbarát… na az már valami 🙂
Halk kérdés: az iskolában miért nem folyik kamaszbarát ,,marketing”, tudatos, tervezett, hiszen el kell adni valamit, valami fontosat a gyereknek: a tudást. Nem csak elvárni tőle… ne akarjuk már “megtömni” a gyereket. Inkább etessük be őket – lehetőleg minőséggel – mint a halakat a jó horgászok 🙂 Kamaszbarát marketing csak úgy hozható létre, ha tudjuk milyen eszközöket, alkalmazásokat használnak, mi az épp szóban forgó téma, beszédtéma… tanuljunk tőlük. Tanuljuk meg őket… figyeljük meg milyen előadókat hallgatnak, milyen képi világot kedvelnek.
… annyi könyv, vers íródott… csak találunk már olyat, ami az aktuális a témához vág. Mondjuk, ehhez nekünk, felnőtteknek is olvasottnak kellene lenni, nem kicsit. Aztán, jöhet az átgondolt, tényleges marketing… de gyorsan, mert a gyerekek problémái, gondolatai, élethelyzetei baromi gyorsan változnak, csaponganak… lehet, hogy tényleg oda kellene figyelnünk rájuk? Lehet, hogy kommunikálni kellene velük, bizalmi szinten? Lehet, hogy komolyan kellene vennünk őket? Csak kérdem… 🙂
Léteznek “fájdalommentes” megoldások?
Igen. Ilyen a hangos könyv. Régen, a kicsiknek volt meselemez, mese kazetta, ami csak hang volt, ami nem szögezett senkit oda képernyő elé, további manipuláció céljából… ezt a technikát most is előszedhetjük, kamaszként, felnőttként – hisz ott a mobiltelefon, amire rengeteg könyv felfér hanganyagként. Vagy ott van a kocsiban az utazásra szánt idő, amit megkeserít a kereskedelmi rádió sok hülye reklámja… helyette lehet hallgatni mást is 🙂
A hangos könyv esetében ugyan satnyul az olvasás készsége, az agy nem dolgozik ezen a szinten, mégis bővül a szókincs, és a biztonságos tapasztalás is meg van. A szókincs bővüléshez még annyit, hogy a gyerekek komplett mondatokat idéznek a filmekből, dalokból, ragad beléjük, rájuk a szó, mint a kosz… automatikusan.
A másik módszer pedig, együtt olvasni a szülővel. Azaz, felolvasni a kamasznak a jó könyveket, persze részletekben, esti 15 percben… a gond csak az, hogy a szülők inkább készterméket néznek a tévében, és/vagy azt sem tudják, hogy melyek a jó könyvek… mert ők sem olvasnak, sőt, esélyes, hogy gyerekként, kamaszként sem olvastak…
A felolvasás ezen felül még azért is jó, mert ha a gyerek látja, hogy mi olvasunk, ő is fog – a gyerekek kopiznak minket még kamaszként is, és igen, lehet, hogy csak később érik be a minta, de be fog.
A felolvasás, együtt töltött idő a gyerekkel – amire ő azt fogja mondani, hogy nincs rá szüksége, de pedig van 🙂 csak tagadja, mert épp leválni készül rólunk -, másrészt, az együtt olvasás következménye az együtt gondolkodás is, sőt, egymás megismerésének a lehetősége a véleményütköztetés kapcsán.
A 10-12 éveseknek poroljuk le a csíkos könyveket, a Végtelen történet-et, a nagy kamaszoknak pedig ott van Dickens, Szép remények című remekműve, Emil Ajar, Előttem az élet című könyve… és ott van nekik Huxley, Szép új világ-a is…
…úgyhogy, fel a fejjel… semmi sincs veszve… 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: