Védőbeszéd – Hajrá Asperger!

“Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.”

“It is not the strongest of the species that survives, nor the most intelligent that survives. It is the one that is most adaptable to change.”

Charles Darwin

Hiszem, hogy az aspi színtiszta evolúció. Nem betegség.

A betegségnek sok meghatározása van. Én úgy vélem, akkor leszünk betegek, ha valamiből túl sokat (pl. tartósító szerek, lelki szinten pedig ingerek), vagy túl keveset (pl. vitaminok, lelki szinten pedig szintén az ingerek) viszünk be a szervezetünkbe; az is betegség, amikor a szervezet nem tudja hasznosítani, vagy nem megfelelően hasznosítja a bevitt anyagokat. Az, ha valakinek hiányzik egy végtagja, nem betegség, hiszen optimálisan működik a teste, pont, mint a többi emberé, csupán, csak korlátozott a mozgásában. A valódi betegség és a végtaghiány között a közös pont az – és emiatt veszik a népek egy kalap alá a két dolgot -, hogy a társadalmi elvárásoknak nem felel meg, hisz hatékonysága romlik, így pedig rontja adott ember életminőségét, ahogy környezetének életminőségét is…

Mire törekszik az ember? Arra, hogy a társadalomban elismert pozíciót töltsön be, minél jobban éljen… tehát, a túlélésre… és mi határozza meg ezeket a célokat? A társadalmi elvárások. Adódik a kérdés: ha valaki nem felel meg a társadalmi elvárásoknak, akkor az beteg? Nem gondolom, ahogy te sem gondolod ezt…

A népek betegségnek nevezik azt, amikor valakinek a teste nem úgy működik, ahogy a többségnek, ne adj Isten, még szed is valamit arra, hogy hikomatját kompenzálja, hogy a társadalomnak kényelmesebb legyen (és itt most nem hard core betegségekről beszélek, az sajnálatos és szükségszerű gyógyszert szedni): elvégezze a munkáját, hogy ne másnak kelljen kipótolnia azt; ne kelljen megismernie – ami nem kis energiabefektetés – és alkalmazkodnia a többségnek a furcsaságaihoz; ne kelljen még kicsit sem átszervezni társadalmunk rendszereit, és a többi, és a többi… 🙂 A többségnek erre nincs ideje… aztán, jön az öregkor :), amikor a többség kisebbség lesz: hikomatos, beteg, korlátozott életterű… hát, igen… ez a karma 🙂

Az aspi más…

Nézzünk  a mai gyerekekre: információ éhség, a finom érzelmek visszatartása a „robbanásig”, szorongásig. Lehet ezt tudatosan, vagy tudat alatt kényszerre is csinálni, de mi van akkor, ha génszinten kezd egyes egyedeknél az emberi faj alkalmazkodni? Hisz a genetikai módosulás nem egyszerre, minden egyedben megy végbe. Mi van akkor, ha mi, aspik, autik vagyunk a „szintlépés” előfutárai? Mi van akkor, ha mi vagyunk az anyatermészet próbálkozásai, arra, hogy fennmaradjon az emberiség, ebben az emberek által létrehozott, művileg fenntartott és irányított világban? Mi van akkor, ha olyan szintű társadalmi, étkezésbeli, és egyéb változásokat indítottunk el anno a 18-19. században a fejlődésünkkel, hogy az túlnövi a természet rendjét… mi van akkor, ha olyan szintű a változást generáltunk a természetben, hogy ahhoz már génszinten is alkalmazkodni kell?

Az ipari forradalom óta elég idő telt el ahhoz, hogy az azóta is exponenciálisan fejlődő társadalom – 1769-1850, majd a második ipari forradalom a 19. században – akár génszinten is alkalmazkodni kényszerüljön. Szóval, újra le kell írnom: nézzünk a gyerekeinkre, a normi gyerekekre. Érzelmek visszafogása a “robbanásig” vagy szorongásig, bezárkózás a saját világba, digitális bennszülött lét, információ éhség… és sorolhatnám. Mintha az asperger tüneteit sorolnám…

Minden létforma, sőt maga a Föld sajátja is a homeosztázis… „az élő szervezetnek a változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodó képessége, amellyel önmaguk viszonylagos biológiai állandóságát biztosítják”. Ez a meghatározása. Amennyiben a természetet, a Földet és rajta lévő életformákat egy egésznek tekintjük – és tudjuk mindannyian, hogy ez így van, gondolatban szakadjunk el attól a hazugságtól, hogy csakis és kizárólag mi, az emberek vagyunk a világ, a Föld, az evolúció, az élet célja -, ez az egyetlen észszerű, logikus magyarázat. A társadalom a Föld nevű bolygón olyan tartós, gyors és állandóan növekvő változást hozott lére, mely már a Föld nevű bolygó működésének szerves része lett… az ember egyedek – ahogy más fajok is – pedig a homeosztázis – azaz a fennmaradás – érdekében génekben is módosulnak.

Vegyük számba a mai normi gyerekek és az aspisok közös “tüneteit”:

Visszahúzódás: aspisként egyértelműen azt érzem, hogy azért kell, szükségszerűen visszahúzódnom a világ „borzalmaitól”, hogy megtarthassam magamban érintetlen formában a szeretetet. Ezt az elvonulást, óvást, a belső világomban, egy fantáziavilágban vagyok képes megtenni – így vagyok egyensúlyban. És hogy miért annyira fontos ezt megtartani? Mert ez tesz emberré, ez minden gondolatnak, matériának az alapja. Mert számomra nem közhely, hanem éltető erő a szeretet. A szeretet az egyetlen életet teremtő és megtartó erő… megpróbálom elmagyarázni: nézz a gyerekedre. Szeretet által fogant, és csak szeretet által képes valóban élni – nem vegetálni, ami nem egyenlő az élettel, csak a léttel. A szeretet az, amit szükségszerű megőrizni annak érdekében, hogy mint emberegyed, és mint emberi faj is fennmaradjunk. Ehhez a “dologhoz” nem szabad nyúlnunk, bárhogy is alakul a világ rendje, az evolúció 🙂 Azért, hogy ne betegítse meg bennem a beteg világ ezt a számomra igencsak fennkölt érzést :), el kell határolódnom mindentől, ami ezt a teremtő erőforrást torzíthatja, korlátozza, csökkenti… ez, a szeretet egy termékeny és tevékeny erő, ami mindennek az alapja, képes a semmiből valamit létre hozni. Például, egy érzésből, a szerelemből egy élő, megfogható utódot, egy gyermeket…

Információ és tudás éhség: azt is érzem, hogy a tudás, amit megszerzek, nem csupán az enyém. A tudás közös. A tudás fontos, mert a tudás az, ami fejlődést biztosít az életnek – az életnek, amit a szeretet hozott létre. Ez, a tudás számomra, a gyakorlatias része a világnak. Te döntesz a tanulás, érdeklődés, felfedezés vagy az öncélú élet között. Nem csak a saját javadra, hanem a világ javára teszel, ha az elsőt választod, és a nagy egész visszahat rád, visszahat az utódaidra – akit szeretsz, és akiknek a legjobbat akarod. A tudás megszerzése az egyetlen értelmes cselekedet – ezt Ádám és Éva óta tudjuk… Tudás fája, meg ilyenek 🙂 Ezért van az, hogy akár kérdés nélkül is adom a tudást – és ezzel más aspi is így van -, kontroll és kérés nélkül ontja rád az infókat. Ez nem a hagyományos, ti gondolkodásotok szerinti önzetlenség, nem is naivitás – a mai világban a tudás a hatalom és pénz, aki bármit ingyen ad, az szerintetek naiv -, hanem egy program, egy gének által meghatározott program része. Az ember, társas, közösségi lény, csak így képes fennmaradni, hosszabb távon… és a közösségi és társas jelzőt úgy értem, hogy van a belső, tőletek elszigetelt világ – ez időm nagyobb része -, ami pedig azon felül van – ez az eredmény – az mind közös. Nézzetek a magányos öregekre… úgy mondjátok, hogy elsorvadnak a magányban. Nézzetek az önmagukba bezárkózott, „depressziós” emberekre… úgy mondjátok, belehalnak a magányba. Nézzetek azokra a népcsoportokra, ahol széthúzás van, de legalábbis nincs egységes irány, terv… kínlódnak csupán. Ők mind “leváltak” a közös-ről, a közös tudás lehetőségéről. Nézzetek meg egy aktív nagymamát: facebookozik – információt kap, nyújt -, gondolkozva szervezi meg az életét, azokból az információkból melyeket a közösségtől kap, új utakat keres és érdeklődik sok minden iránt… és gondoljatok arra a tényre, hogy az unoka tartja életben a nagyszülőt. Miért lehet ez? Azért, mert tanul tőle 🙂 észrevétlenül. Tehát, a gondolkodás az, ami az embert valóban életben tartja. A gondolkodáshoz pedig információ, tudás szükséges.

…és igen, vannak az aspergernek más tünetei is, melyek hozadékai a fejlődésnek, hiszen az agy egy egységes egész, egy brutál bonyolult hálózat, és nem fejlődhet úgy egy terület, hogy az ne lenne hatással a többire, a többi terület fejlődésére (módosulására)… menj oda az asztalodhoz, és valahol csípd fel a terítőt, emeld meg kicsit. Nem csak az a pont emelkedik, amit megemeltél, hanem a környéke is… mert ez egy szövet. Na ilyen az agy fejlődése is. És ilyen aspis tünet például a szinesztézia is, ami az “asztalterítő “többi, a megcsípett ponttal együtt megemelkedik.

Amit még érdemes tudni rólunk… láttatok már rosszindulatú autistát, aspergerest? Én még nem :).

Ami nagyon porondon van most: minket például érdekel, már kicsi gyermekkorunk óta a környezetvédelem, és baromira meg van a logikus érvekkel teli, szókimondó véleményünk… ahogy ötleteink is vannak, a mi magunk, megszokott, “mániás” módján 🙂 keressük a megoldásokat – persze nem csak erre, hanem bármire, ami “beleakad” az agyunkba, a gondolatainkba. És nem csak kicsiben keressük a megoldásokat, a saját életünkben, hanem nagyban, az összefüggéseket látva is 🙂

Gondoljátok bele: milyen érzés látni, megélni ezt az egészet, az emberiség lassú biológiai agonizációját, melyben, fura módon – nem akartok szembesülni a jövő rosszával, mert megroppantana benneteket – jól érzitek magatokat. Ugyancsak emiatt, a vakfoltotok miatt, nem is tesztek semmit… úgy lehetne változtatni, úgy lenne hatékony a dolog, mint a függőségről való leszokás: el kell fogadni a problémát, legyen az bármekkora teher, hisz csak annak tudatosulása után lehet tenni ellene 🙂 A jövő, a változás így is és úgyis eljön. Ha tudni akarunk róla, ha nem. És azt kell, hogy mondjam, ezt a hozzáállást nem értem: miért nem megyünk elébe problémának? Hisz, jövő mindenképpen lesz, csak az nem mindegy, hogy gyászos lesz-e, vagy jó…

Rengeteg feszültség, frusztráció keletkezik bennünk azzal, hogy látjuk a hibából adódó pusztulást – és itt most nem csak olyan dolgokra gondolok, ami nektek is kezd nyilvánvalóvá lenni, mint például a klímaváltozás. A hétköznapi dolgokra is gondolok. Teljesen hétköznapiakra. Rendszerben gondolkozunk, és ezért van mindenről véleményünk – hamarabb jutunk bizonyos dolgokban eredményre, mert azonnal felfedezzük az analógiákat.

Vélemény… két dolgot tehetünk ilyenkor: igyekszünk bátrak lenni, melyben a normik megítélnek minket, így még jobban nem figyelnek a szavunkra. Megítélnek: vakmerő, beszéd előtt nem mérlegelők, kegyetlenül szólók leszünk – azaz bunkók, összeférhetetlenek, “betegek”, akiknek mit sem ér a szavuk, akkor sem, ha az a javatokra szolgál. A másik dolog amit tehetünk, hogy visszavonulunk, és nézzük az emberiség, vagy embertársunk útját a szakadék felé… és ha szerencsénk van, talán, az utolsó pillanatokban utána tudunk nyúlni, és tudunk segíteni. Reménykedünk, hogy lesz erre lehetőségünk.

Mi nem csak találgatunk, hanem bejóslunk – nem egyenlő a jóslással, a bejóslás számtalan, nagyon sok infó alapján, azt rendszerben látó, működésben azonnal lemodellező, tudatosan létrehozott legvalószínűbb jövőképek összessége. A modellezés szó érthető, de talán a többi nem. Nem tudom meg van-e a matekóráról a vektorok összeadása és kivonása, bontása műveletkupac. Valami biztos rémlik mindenkinek… nagyjából így gondolkozunk… meg mátrixban.

Esőember – egymás előnyeit használva, közösen a célért 🙂

Szóval, emiatt, miattatok van az a világfájdalom, amit látsz néha rajtunk… fáj nekünk az élet, és fáj az, hogy nem gondolkoztok, ti, a többség, és nem is használtok minket a gondolkozásra. A közös gondolkozásra. Mi másban vagyunk jók… mi elméleti szinten vagyunk jók – betyárul jók, és nem nagyon beszélünk hülyeségeket -, ti pedig értitek a társadalmat… micsoda csodásan hatékony páros lenne. De ti azt mondjátok, hogy mi betegek vagyunk… a képességünk egy betegség, ha pedig meglátásunk van, mosolyogtok, hogy milyen csodás utópia, milyen szar nekünk, szegény fogyatékosoknak. Nem, nem szar nekünk. Nektek szar… mert még mindig nem értitek a közösség erejének fogalmát, sem a diverzitás fogalmát, ami képes fenntartani az életet, mely egy komplex egyensúlyi rendszer. Az a rendszer, amiben éltek, élünk.

…diverzitás… sokféleséget, több lábon állást jelent. Olvassátok el újra ezt a négy szót: sokféleség, több lábon állás. Ez az élet, így az emberi faj fennmaradásának titka és egyetlen lehetősége is 🙂 …feltéve, ha kihasználjátok ezt a lehetőséget… a természet használja ezt a lehetőséget, és nézzétek meg milyen sokra vitte az évmilliárdok alatt… milyen csodás és hatalmas művet hozott létre… ami működik! Jól működik – a homeosztázis miatt is -, még úgy is, hogy az ember nevű parazita mindent megtesz, hogy ne működjön 🙂

Míg a te fókuszodban az van, hogy mit teszel, eszel aznap, a mi fókuszunkban a rendszer, a működés, a megoldás megtalálása és a tudásszomj van – és közben nem gondolkozunk az ételen, az életen… mi a léten gondolkozunk 🙂 …a lét részletein, hogy azt minél jobban, részletesebben megismerjük. Nekünk fontos ezeket látni, érteni. Létfontosságú 🙂

Mi, ahogy mindenki, tele vagyunk érzelemmel. Talán egy kicsit jobban, mint ahogy gondoljátok. Csupán nem kívánjuk vele terhelni környezetünket és a visszaélések lehetősége miatt magunkat sem. Így bennünk ragadnak. Ti csak ennek feszültségét látjátok, amin néha meg is rökönyödtök, és azt mondjátok, hogy nem vagyunk normálisak. Pedig azok vagyunk… csak nem mindegy, hogy a lábasból vagy a kuktából jön ki a ugyanannyi gőz 🙂 Ez bizonyítja azt, hogy szeretünk, nagyon is szeretünk. Telis-tele vagyunk érzelmekkel. Csak nem tudjuk hová rakni a ti világotokban. Félünk megmutatni azt, mert gyengévé, bánthatóvá tesz minket, kiszolgáltatottá tesz minket, és mi tanulékonyak vagyunk – így az érzelem megéléséhez más módot választottunk.

A „sikeres ember” mára mindenekfelett áll – a közösség felett, hiszen már nem létezik „kaláka”, nem létezik összefogás. Már család sem létezik. Saját cél és saját, “magányos farkas” létforma létezik. Nekünk ilyenek nincsenek. Saját helyett egyéni célunk van, a tudásért, amit szeretnénk a ti javatokra felhasználni. Mi nem vagyunk “magányos farkasok”, csak egy saját világot alkotunk magunkban, a védelem okán, miközben kapaszkodunk szeretteinkbe, de onnan képesek vagyunk kilépni, és mosolyogni – nem csak harapni, mint a magányos farkas 🙂 Azt hiszem, erősebb bennünk a család igénye, mint bennetek.

Mivel nincs saját, csak egyéni cél, mi nem akarunk sikeresek lenni. Élni akarunk – mások, a ti javatokra. Táplálékunk pedig a szeretet, tudás, család.

…és még valami fontos. Régen is voltak aspergeresek. Két útjuk volt… ha a családi háttér megfelelő volt, jól funkcionálók lettek, csudabogarak, zsenik, művészek, ha pedig rossz volt a családi háttér, a fogyatékosok közé sorolták őket… a különbség semmi más nem volt, mint a család hozzáállása – ami önmagában a legjobb fejlesztés…

Szóval, ehhez a világhoz alkalmazkodott az agyunk. Célunk a maximális megértés egy-egy, minket érdeklő témában. Túlélni akarunk… és, ha megfigyelsz minket, túlélni tanítunk benneteket példánkkal 🙂

Ne akarjatok minket „meggyógyítani”, hogy könnyebb legyen lelkibeteg társadalmunknak – amiben amúgy ti sem érzitek jól magatokat, és nagyon ráfér már a változás 🙂 Nem teher vagyunk, hanem lehetőség. Inkább, tanuljatok tőlünk, és változtassatok, hogy jobb legyen a világ, amiben éltek – és ti többen vagytok, ez most, jelenleg inkább a ti érdeketek. Tanuljatok tőlünk úgy, olyan akarattal és elszántsággal, ahogy mi is folyamatosan tanulunk tőletek – mert motiváltak vagyunk abban, hogy legyetek „nekünk”, és próbáljuk megtanulni azt, hogy mikor kell mosolyogni, beszélni és csendben maradni 🙂 Barátként, embertársként, társként kelletek. Kérlek, toleráljatok minket legalább annyira, ahogy mi titeket, és akkor megindul a közös „tanulás és tanítás”, amiből mindenki profitál 🙂

Kezdjük egymásban keresni a közöset, a közös pontot… mi is szeretjük a buborékfóliát pattogtatni 🙂 , és szeretünk hintázni – bár nehéz volt megtanulnunk 🙂 , mi is szeretnénk jó és hatékony emberek lenni 🙂 … és még sorolhatnám, hogy mi minden közös bennünk… 🙂

Minden, ami “isteni” 🙂