Ferengi – Star Trek kufárai
A vevőt kereső
Áruként tekint magára, király a csomagolás – szerinte. A nők többsége szerint meg nem, de értékeljük, hogy legalább próbálkozott 🙂
Nem is tudom, melyik az elkeserítőbb, ugyanakkor nevetségesebb: amikor valaki luxusáruként tekint magára, vagy amikor leértékelt áruként próbálja már első körben eladni magát, a “bocsánat, hogy élek” lelkülettel. És akkor most itt tennék egy kitérőt: a nőt az udvarlási készség érdekli, és az, hogy mennyire vagy méltányos kapcsolatra kódolva. Utóbbiban mindkét szó fontos: a méltányos és a kapcsolat szó is. Tehát, a – legtöbb – nő nem a csilivili cuccokra, és pasikra bukik… csak mondom…
Ebből következik: mily meglepő… nem hímnemű áru vagy, amit meg szeretnénk szerezni…
Többnyire napszemcsiben készülnek róla fotók, hogy ne lásd megtörtségét vagy sunyi tekintetét – hisz a szem a lélek tükre. A jobbik eset az, ha a napszemcsit a homlokára biggyeszti… talán fél, hogy fényt kap az agya és agykárosodása lesz. Persze, lehet, hogy annyira spirituális – arra buknak a nők ezerrel -, hogy a harmadik szemét védi az UVB sugárzástól, vagy a random repkedő fotonoktól, melyek amúgy, az élet természetes részei, és életetői 🙂
Jellemzően erőltetett, nyakatekert humora van. Talán, mert valahol, valamikor az életívében volt egy pont, amikor elnevette magát egy nő, amikor produkálta magát. Mondjuk, érdemes lenne végig gondolni, hogy akkor az a valaki a “poénon” nevetett, vagy “poéngyároson”. Mert nem mindegy 🙂
Tengerparti kép, nyaralásos kép… jaj… hogy mennyire menő, meg vidám fickó, akinek erre is telik. Neki értéke van, kérem szépen… és ilyenkor szólal meg bennünk a vészcsengő: ha saját magát megméri pénzzel, akkor a nőt is. Pénzen vett biokellék… vágyja ezt valaki? Ilyenkor, visszakérdezek, ha már értékről és pénzről beszélünk: ő, a pasi vajon mennyit ér meg nekem?
Ami már régen rossz, hiszen Shakespeare óta tudjuk – mert a lányok el szokták olvasni kötelező olvasmányokat, sőt, még olyat is, ami nem kötelező -, hogy: “Koldus-szerelem, mely megmérhető!”
…és végül a kategóriák, amivel nem tudok mit kezdeni…
Profilképe alapján elbizonytalanodsz abban, hogy jó helyen jársz-e…
– … egy baromi nagy hal van a kezeiben, szájában cigi, mackóalsóján látod szöszösödést, a gumírozásnál meg a kibuggyanó, baromi optimista babahájat… mintha a helyi horgászújság “hétvégi sikereink” rovatát nézegetnéd…
– …vagy… kutyát, macskát, tengerimalacot markol mosolyogva, mintha szerelmes lenne belé… ami alapvetően puncimágnes, hisz a nők szeretik az állatokat, meg azokat a férfiakat, akiknek legalább annyira van szívük, hogy nem lábelőnek tímárolják ki a szomszéd idegesítő macskáját… de mégis, na… kinek van kedve versengeni egy ennyire imádott házi kedvenccel?
– …vagy… félmeztelen, kigyúrt, aki feszít, mint pók a lucernásban, és akinek a bemutatkozója az az egy mondat, hogy “ha nem a külső számít, hanem a belső, írj”… – paradoxon…
– …vagy… a falu kocsmája előtt álló, retro-bőrkabátos, aki, mintha eltévedt volna a pálinkafőzdék között… mely fotóról egyből az jön át, hogy a társkeresőre is csak véletlenül tévedt fel… vagy az, hogy olyan nőt keres, akinek saját kocsmája van…
– …és ott van még az “adjuk el aput” kategória, amikor látszik, hogy valaki unszolására készült a fotó, annak okán, hogy kiházasítsák a depressziós ötvenest…
Még valami… valami fontos: mi nők, nagy többségben, méltányos kapcsolat reményében regisztrálunk a társkeresőn. Nem baj, ha futó kufircra vágysz, csak közöld velünk… mert van, hogy mi is csak arra vágyunk. De azt a pár percet is méltányos alapra kívánjuk építeni, mert így lesz élmény.
…és igen, van olyan, hogy el vagyunk kenődve, mint gyerek alatt a szar, mert válás után vagyunk, de hidd el, baromira nem vágyunk arra, hogy meg is hencsergess ebben a szarban, vagy oda tegyél mellé még egy kupacot, mert nem tudod, hogy ki vagy, mit akarsz…
Nem az a férfi, aki állva pisál, és az a legnagyobb gondja, hogy a farkának meleg és nedves helyet találjon, ha épp nem hugyozik vele. Nem az a férfi, aki lelkét balzsamoztatva hazug szavakat csikar ki belőlünk, apellálva a szociális illemre… és nem az a férfi, aki rendre megméretteti magát a húspiac mérlegén. A férfi más minőség. Neki nem kell mérleg… neki olyan hely kell, ahol ismerkedhet.
Azoknak pedig, akik eltévesztették az utat, és nem társat keresni jönnek a társkeresőre – pedig a nevében is benne van basszus, így feltételezhetem bátran, hogy a funkcionális analfabéta a férfiak többsége -, ajánlom az Eropolist… ahol kevesebb erőbefektetéssel, plusz körök nélkül ahhoz jutnak hozzá, amire vágynak…
Have a nice day… good luck… happy ending… meg ilyenek…
Kommentek